|
December
Magasles 2006.11.28. 12:46
A Decemberi Magasles előzetese.
Magasles 39.
2006. december

Erdőn, mezőn / Kammermann Péter: Dámteríték novemberig
Nagy sikert aratott a novemberi lapszámunkban megjelentetett szarvasagancs-körképünk. Főleg, hogy nem „csupán” a pompás trófeákat mutattuk be, hanem választ adtunk néhány fontos kérdésre is. Most a dámvadterítéknél nézünk körül…

Csaholó / Balogh János: Apróvadvadászat kutyákkal és problémákkal
– Lux, Lux, gyere vissza, az anyád… – ordította a sztratoszférát betöltő hangjával termetes fővadászunk, de bizony Luxit, a német vizslát – nem számolva a szigorú következményekkel – elkapta a szenvedély a lába előtt felugró nyúl láttán. Aztán a borongós novemberi vasárnap délelőtt elcsattant egy lövés, amit a fegyelmezetlen eb, hangos vonítással nyugtázott, majd sántikálva visszakullogott mérges gazdájához. Az öreg Pista kiszedte puskájából a speciális „kutyavisszahívó” apró szemű sörétes töltény hüvelyét, nagyot rúgott a renitenskedő kutyába, majd folytattuk a félig már elrontott hajtást. Szegény Lux azonban, nem úszta meg a napot ilyen könnyen, mert heves természete többször bűnbe vitte, sőt egy süldő nyulat el is kapott, amelyet azonnal át is költöztetett a nyulak mennyországába. Gazdája különböző eszközökkel próbálta féken tartani önfejű ebét, előkerültek a lábbilincsek, a „harapásgátló” drót, amely a lőtt vad szétszedését volt hivatott megakadályozni.

Vadászmozaik
• III. Magyar Vizsla Találkozó, 2006
• SCI közgyűlés, 2006
• Vadászként a csúcsokon
• Részeg medvét lőtt a király
• Rendellenes trófeák kiállítása Szekszárdon
• Szegény ember perrel győz
• Blaser újdonság
• Csúcsszuper tisztítókészlet
• Decemberben vadászható
Vadászetika / Detrich János: Balesetvédelem? – Balesetmegelőzés! / A lövés ára
Még ma is hallani a tavaly alaposan – és olykor nem egészen tényszerűen – megszellőztetett vadászbalesetek visszhangját. Ez a téma mindig is időszerű lesz, amíg vadászunk, amíg fegyverrel vállunkon járjuk az erdőt, a rétet. A balesetekkel foglalkozó kommunikációs területet azonban szívesebben nevezem balesetvédelem helyett balesetmegelőzésnek.

Lőpor / Bogár György: Fegyverteszt / Chapuis Progress duplagolyós puska
A magyar vadászok nemzedékek óta főként az osztrák és német vadászkultúra hagyományait követik, így a vadászfegyverek tekintetében is a Mauser, Sauer, Steyr-Mannlicher, Blaser, Merkel, Krieghoff nevek mindenki számára ismerősen csengenek. Ellenben a legnagyobb francia gyártók nevei – mint a Manufrance, a Verney-Carron vagy a Chapuis Armes – a legtöbb honi vadásznak semmit sem mondanak. És akkor a számos kisebb-nagyobb manufaktúra termékeiről, amelyek esetenként egyenrangú vetélytársai a legnevesebb londoni puskaművesek fegyvereinek, még szó sem esett.

Balogh János: Gyorsteszt / 6,5x64-es Brenneke
Érdemtelenül kevesek által ismert, kiváló paraméterekkel rendelkező vadászlőszer. Egyik visszajáró spanyol vendég vadászunk használja évek óta, és az első találkozásunk alkalmával – mivel sűrű erdei terepre készülődtünk – meglehetősen szkeptikusan nézegettem a tölténytartó övébe csúsztatott hegyes, puha ólommagú, karcsú, nagy sebességet sejtető lőszereket. Gyanakvásom teljesen alaptalannak bizonyult.

Kovács László: A hónap tölténye / Kifutó kaliber
1979-ben vagy 1980 elején történt, hogy akkori munkahelyemre, a Harmincad utcai Diana vadászboltba egy idős vadász eladásra leadott egy 9,5x57 Mannlicher-Schönauer töltényekkel működő eredeti Mannlicher-Schönauer M. 1910-es karabélyt. Remek fegyver volt! Megkímélt darab. Technikai adataira még most is tisztán emlékszem: 500 milliméteres csövű, ötlövetű, végig agyazott, gyorsítós volt. Teljes hossza alig több mint egy méter, tömege kb. 3 kg. Ez lett volna életem első golyós puskája, ha időben kapok rá rendőrségi engedélyt. De nem kaptam.
Négy keréken / Kasza László: Amerikából jöttem…
Az idén tavasszal bemutatott Commander a Chryslerhez tartozó Jeep legnagyobb modellje, amely egyúttal az Észak-Amerikán kívüli modelloffenzíva első tagja. A Jeep Grand Cherokee modelljével már korábban is megmutatta, hogy van létjogosultsága a terepjárók élvonalában. A Commander az ígéretek szerint még ezt is túlszárnyalja.

Vendégoldal / Dr. Kalotás Zsolt: A vadmacska
Ha vadászainknak feltennénk a kérdést, hogy a hazai emlős ragadozónk közül melyiket tartják a legveszélyeztetettebbnek, nagy valószínűséggel a hiúzt, a farkast vagy a vidrát említenék. Pedig mindkét fokozottan védett nagyragadozónk élettere bővül, amit az is jelez, hogy az elmúlt években újra megjelentek az Északi-középhegységben, egykori élőhelyeiken. A fokozottan védett vidrát pedig szinte már minden halban gazdag vizünkben megtalálhatjuk. Ha tehát még ebben a célzott, erdőjáró csoportban sem sokan voksolnának a vadmacskára (Felis silvestris), akkor az csak azt jelentheti, hogy nagyon kevéssé ismerjük ezt az a rejtőzködő életmódú kisragadozót.

Kuriózum / Halmágyi Takács István: Kanada – Kanadai jávorvadászat
A világ második legnagyobb országa. Hatalmas, ritkán lakott területei ideális vadászatot ígérnek. Sokfajta, számunkra egzotikus vadfaj vadászható. Hamisítatlan Észak-Amerika, de mégis sokkal európaibb, mint az Egyesült Államok. Nem csoda, hogy a magyar vadászok is szeretnek ide utazni.

|